Az elmúlt hónapokban a művelődési ház közösségi termében tartották Őrhalomban a római katolikus szentmiséket. A belső festés mára elkészült, és advent negyedik vasárnapján dr. Beer Miklós váci megyéspüspök megszentelte a megszépült templomot. Az ünnepi eseményre teljesen megtelt hívekkel az épület, még távoli településekről, az Ipolyon túlról is érkeztek vendégek.
Őrhalom. A szentmise elején Horváth Bertalan plébános és Farkas Oszkár egyházközségi vezető köszöntő szavait követően Farkas Egon polgármester lépett a mikrofonhoz. Elmondta, három éven belül a harmadik fejlesztés fejeződik be a község egyházi létesítményeiben: 2013-ban a külső festés, tetőkorszerűsítés zajlott a templomon, tavaly a ravatalozót újították fel, most pedig a belső festés készült el. Hozzátette, amikor elodázhatatlanná vált a rendszeresen földre pergő faldarabok és leeső vakolat-részletek miatt a beltér megszépítése, azonnal Lencsés Zsolt festőművészre gondoltak, a nemzetközi hírű alkotóra, aki munkatársaival együtt nagy műgonddal látott hozzá az ecsetkezeléshez.
A polgármester részletesen elemezve hívta fel a hívek figyelmét, milyen motívumokkal dolgozott a mester. A boltozat két oldalát pedig ezentúl az őrhalmi, valamint a váci egyházmegyei címer díszíti. Farkas Egon köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak a fejlesztés költségeinek előteremtéséhez: ezek alapját az Emberi Erőforrások Minisztériumának pályázati forrása, és az egyházmegye támogatása jelentette, de a társadalmi összefogásnak is komoly szerepe volt abban, hogy a kivitelezés gyorsan, és a legmagasabb színvonalon megtörténhetett. Végül kijelentette: az immár kívül-belül gyönyörű templom méltán lehet az őrhalmi emberek „közös nevezője”.
Dr. Beer Miklós szentbeszédében szintén az összefogás erejét emelte ki, amely egy ilyen szép és áldott időszakban, mint az advent eljövetele, a karácsonyi várakozás óráiban-perceiben ilyen szép ajándékot hozott az őrhalmiaknak.
A szentmise második részében Hegyi László egyházi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár hangsúlyozta, a templom nem csupán liturgikus tér, hanem menedék is. Aki ide betér, lelki értelemben sérthetetlenné válik. Benn a kereszt jele alatt közösség formálódik, és az ilyen közösségek nélkül Európának és Magyarország sem lehet túlélési esélye. Őrt kell állni tehát, mint ahogy az őrhalmiak is hosszú évszázadok óta őrt állók és értékőrzők Palócföldön, az Ipoly-völgyében.
A felszólalók sorát Balla Mihály országgyűlési képviselő zárta. Kitért arra, hogy a megszépült templomért megvalósult összefogás kiválóan mutatja, hogy egy közösség akkor igazán erős, ha tagjai szeretettel és tisztelettel viseltetnek egymás iránt, odafigyelnek egymásra, és önfeláldozó módon mozgósítják energiáikat a közös cél elérése érdekében. Így, együtt a legnagyobb nehézségek is leküzdhetőek, a legkomolyabb feladatok sem jelentenek akadályt. Akkor van a térségnek, a megyének, a nemzetnek jövője, ha ezek a közösségek önzetlenül, folyamatosan, lelkesen és rendíthetetlenül teszik a dolgokat.
Az ünnepség végén dr. Beer Miklós megáldotta és megszentelte a megszépült katolikus templomot.