Egészségügyi infrastruktúra-fejlesztések

A 15 milliárd forint keretösszegű uniós támogatással megvalósuló infrastruktúrafejlesztések alapvető célja az egészségben eltöltött életévek számának növelése, valamint az egészségügyi ellátás hatékonyságának és kiegyensúlyozottságának a fejlesztése.

A TIOP-2.2.8-14-2015-0002 kiemelt projekt olyan fejlesztések megvalósítását tűzte ki célul, amelyek hozzájárulnak az 1/2012. (V.31.) EMMI-rendelet „az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges szakmai minimumfeltételekről” szóló 60/2003. (X. 20.) ESZCSMrendelet, valamint a Semmelweis Tervben foglalt célok teljesüléséhez. A fejlesztések a konvergencia régiókban található, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ fenntartásában lévő egészségügyi intézményekben, illetve a projektben részt vevő konzorciumi partnereknél történnek meg: a Debreceni Egyetemen, a Szegedi Tudományegyetemen, a Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézetben, a Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban, a Kaposvári Egyetemen, a Felső-Szabolcsi Kórházban, a Bács-Kiskun Megyei Kórházban, valamint az Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézetben. A projekt 2015. június 1-jén indult, a támogatási szerződés aláírására 2015. szeptember 15-én került sor.

A fejlesztéssel javul a magas színvonalú egészségügyi ellátásokhoz való hozzáférés, az ellátás hatékonysága és a fenntartható működés. Az új eszközök beszerzésével megvalósul a kiszerződött egészségügyi szolgáltatások kiváltása. A korszerű, a fejlett technikai elvárásoknak megfelelő gép-műszerek működési, fenntartási és karbantartási költsége alacsonyabbá válik a jelenlegi elavult állományénál. Mindennek következtében javul az intézmények gazdasági helyzete, és ez elősegíti a közszolgáltatásokhoz való hozzájutás biztonságának az erősödését. A költséghatékony működés kialakításával az egészségügyi ellátás színvonala emelkedik.

infoblokk_kedv_final_RGB_ERFA